Oscee-blog

Jól megmondom!

La grande bellezza (The Great Beauty, A nagy szépség, 2013)

| 0 comments

Review of: A nagy szépség

Reviewed by:
Rating:
4
On 2014. május 3.
Last modified:2014. május 3.

Summary:

Az életet nagy kanállal kell fogyasztani, ezt mutatja be nekünk főhősünk, Jep Gambardella egy szürreális tripfilm keretein belül.

A legfrissebb legjobb idegen nyelvű film Oscar díj nyertese, így már ideje volt, hogy erre is sort kerítsünk.

Felemásak az érzéseim. Alapvetően egy nagyon jó film. De ugyanakkor számomra kicsit túlontúl szürreális, furcsa, vontatott, sőt, sok helyen elnyújtott. Akár a nyitójelenet, akár némelyik másik már-már az unalomig volt húzva és ennek köszönhetően meglehetősen hosszú is lett a film, miközben nem mindig tudta fenntartani a teljes érdeklődésem. És a főszereplő is egy meglehetősen irritáló figura, bár ez inkább pluszpont, mint mínusz. De mindemellett nagyszerűen fényképezett film, irtó hangulatos zenékkel és tökéletes színészi alakításokkal. Ilyen szempontból maximálisan hozza azt, amit egy odabaszósan jó kortárs olasz filmtől vár az ember. Így összességében, a teljes képet nézve azt kell mondjam, hogy kellemes, jó film.

GrandeBelleza_41

És a fentiek fényében nehéz is pontozni a filmet, hisz számomra nehéz volt befogadni. Valahol egy gyönyörűen fényképezett, igazi olasz dráma, máshol egy szürreális, nehezen emészthető trip, megint máshol meg valami giccses cucc. Az is lehet, hogy túl fáradt voltam hozzá és nem sikerült beleélni magamat a hangulatba, nem tudom…

7/10

Author: Oszkár Józsa

Bloggazda. Informatikus, lázadó, álmodozó, fáradt. A blog mellett a twitteren is koptatja a száját.

Írd a dobozba és kattints