Oscee-blog

Jól megmondom!

唐山大地震 (Tángshān Dàdìzhèn, Aftershock, -nincs magyar cím-, 2010)

| 1 Comment

1976 július 28. – Kanadában már zajlik a ’76-os nyári olimpia, Angliában épp csak véget ért minden idők legmelegebb pár hete mely folyókat apasztott el, körülbelül egy hete landolt a Holdon az első sikeres holdszonda, a NASA Viking-1-ese és néhány nappal korábban született meg Polgár Judit és Lisztes Krisztián. 28-a azonban úgy vonult be a világtörténelembe (de a kínai történelembe mindenképp), mint a tangshani földrengés napja.

23 másodperc, körülbelül eddig tartott a 7,8-as erősségű földmozgás, ami összehasonlításképp erősebb, mint az idei haiti földrengés, de “jóval” gyengébb, mint mondjuk a 2008-as szecsuáni vagy az idei chilei.. Ez a 23 másodperc és a körülbelül ugyanilyen erős (!) első utórengés azonban elég volt, hogy a tangshani minden idők második legtöbb emberáldozatot követelő földrengése legyen (a legvéresebb szintén Kínában volt, közel 500 évvel ezelőtt). Legalább negyed millió ember élete veszett oda azon a hajnalon, bár egyes becslések szerint a félmilliót is meghaladja az áldozatok száma. A kritika alanya az első mozgókép (tudtommal), ami feldolgozza a ’76-os tragédiát.Méghozzá ötletes, érdekes, dicsérendő módon. A film első negyede egy nagy költségvetésű katasztrófafilm – de olyan, aminek minden perce többet ér, mint egy teljes Emmerich-életmű, gondolom rá is ment a költségvetés nagy része. A rövid bevezetés épp elég, hogy képet kapjunk a főszereplő családról, s még alighogy elmerülnénk a filmben, már be is következik a szörnyű, de annál látványosabb földrengés. A kínai készítőknek nincs miért szégyenkezniük: legalább olyan látványosan sikerült megoldaniuk egy város romba dőlését, mint a hollywoodi százmilliós produkcióknak, sőt, talán még látványosabban, hiszen itt magasabb az épített díszlet – CGI animáció aránya, ami szerintem nagyon pozitív, ahogy a nagyszerű már-már sokkolóan reális sminkek és jelmezek is.

Maga a földrengés azonban csak a kezdet – fél órát se tesz ki az amúgy kettő és negyed órás filmből. Ennek ellenére továbbra is egy zseniális katasztrófafilm marad, azonban innentől átvált sorskatasztrófába, már ha létezik ilyen szó egyáltalán. Hisz ahogy a valóságban, a földrengés itt is csak a kezdet. Az igazi katasztrófa az emberek életében következett be, nem holmi hangosan összedőlő kövek “életében”. A földrengés rányomta a bélyegét az egész környékre, generációnyi hosszú katasztrófát okozva, nem is beszélve a gazdasági, politikai hatásairól.

Ezért lett nagyon találó az angol cím: Aftershock azaz Utórengés. És itt természetesen a Deng család életében bekövetkező utórengésekre utal, s nem a fizikai földmozgásra. A film “második része” nagyon komoly, de mégis sokszínű, helyenként vidám, szerteágazó sorsdráma. Persze innentől a cselekmény is kicsit lassabban halad, de a két nagyszerűen bemutatott életútnak és úgy általában a két szálnak köszönhetően végig érdekfeszítő tud maradni.

A fent említett generációból mutat be a film a hátralevő háromnegyedében egy ikertestvérpárt, akiket elszakított egymástól a katasztrófa. 32 évet ölel fel a sztori, és közben a sorsdrámává avanzsált történetvonalban egy korrekt kis történelem és kultúrtörténet óra is van, Mao Ce-tung halálától a kínai urbanizációig, egy hangyányi egészséges kínai patriotizmussal fűszerezve. A film hátralévő részében nagyrészt ügyesen komponált életképeket kapunk Da és Deng életéből, melyek gyönyörűen ábrázolják, miképp vett gyökeres fordulatot a két főhős élete azon a tragikus napon. Zhang Jingchu zseniálisan alakítja a családjától elszakadó és elforduló lányt, de Li Chen sem marad el tőle a súlyosan megsérült ikertestvér szerepében. És ha már itt tartunk, emeljük ki a szintén nagyszerű Xu Fant az anyuka szerepeiben, aki bámulatosan alakította mind a huszonéves, megtört anyukát, mind a már korosodó családanyát (s remélem, hogy itt érezhető volt egy bújtatott dicséret a sminkesek irányába is).

A film zsenialitása a profi kivitelezésen és a nagyszerű színészeken kívül szerintem abban rejlik, hogy nem próbál semmit a nézőre sulykolni, holmi pátoszos didaktikával vagy a nézőbe sulykolt világmegváltó tanulsággal. Persze sok értéket közvetít a film (többet, mint egy amerikai műfajtárs), és a már említett kínai büszkeségtudatból is van benne egy kis adag – de ezek egyike sem cél, hanem egy eszköz a sok közül, melyek csak még nagyszerűbbé teszik a filmet. Maga a történet a földrengés és a végjáték között elég egyszerű és ártalmatlan – de egyrészt akkora emocionális löket az eleje és a vége és olyan profizmussal van megvalósítva ez az amúgy egyszerűbb történetrész is, hogy elejétől a végéig beleég az emberbe a film egésze.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar még inkább pofánüt egy film az El secreto de sus ojos után, de sikerült. A zseniális, látványos és megható szavak valamiféle kombinációja jut eszembe erről a filmről. Utoljára talán a koreai Treeless Mountain volt rám ekkora hatással lelkileg.

Minden szempontból tökéletes film, amilyen zseniális katasztrófafilm az eleje, olyan zseniális sorsdráma/tragédia a közepe és vége, minden dicsérő szót megérdemel Feng Xiaogang rendező és Yue Lü operatőr. És kapcsolódik pár hangzatos tény is a Tángshān Dàdìzhènhez – az első nem hollywoodi IMAX mozi, kínai viszonylatokban nagyon drága film, de így is kijött “potom” 20-25 millió dollárból, és Kínában több pénzt összeszedett már, mint mondjuk egy Wolfman az USÁban – de ez csak marketing és statisztika, a zsenialitása ettől független.

10/10

IMDb link (7,5/10)
Kritikus Tömeg link (5/5)

Még két poszter:

Author: Oszkár Józsa

Bloggazda. Informatikus, lázadó, álmodozó, fáradt. A blog mellett a twitteren is koptatja a száját.

One Comment

  1. Mélységesen egyetértek a kritikát íróval: engem is nagyon megrázott a film, még mindig gyakran eszembe jutnak belőle képsorok, pedig hetekkel ezelőtt láttam. (Repülőn vetítették, tehát csak egy picike képernyőn, de így is döbbenetes élmény volt)

Írd a dobozba és kattints