Hétvégén véget ért a szezon, bár a lényegi része már korábban lezárult. Tetszett ez az új pálya, a környezet meseszép, az infrastruktúra meg így ránézésre világverő. De hiába a széles és hibátlan aszfalt, meg az egész jó vonalvezetés, a futam maga az első negyedét/harmadát és a legvégét leszámítva eléggé unalmas volt (szokás szerint?). De lehet, hogy megint az volt a gond, hogy itteni idő szerint reggel 8-kor kezdődnek a futamok, és akkor még nem mindig vagyok a legfittebb :)
A szezon maga jó volt, legalábbis szerintem izgalmasabb, látványosabb volt, mint az aktuális évtized legtöbb évada. Az első harmadában-felében akármennyire is dominált a Brawn GP (és főleg Button), azért voltak nagyon izgalmas jelenetek. Aztán mikor a többiek felzárkóztak, egy kis változatosságot is kaptunk végre. Szoros azért így sem lett a befutó, bár ezen a téren is láttunk már rosszabbat. Kicsit azért számomra bepiszkolja Button bajnoki címének fényét, hogy fél éve dobogóra is alig tudott állni…
Amúgy örülök a sikerének, de talán Barrichelloénak még jobban örültem volna. Nagyom csípem régóta mindkét srácot, és a Hondát is szerettem eleve, Brawn meg ugye már egy évtizede is császár volt. Szóval volt kinek drukkolni, hisz a Ferraris felállást is csípem továbbra is (jövőre már nem fogom), meg hát a Red Bull is királyság. :)
A Mosley és Ecclestone-féle hülyeségek viszont nem kellettek volna, továbbra is jó úton haladnak a széria tönkretétele felé, Mosley meg menekül a süllyedő hajóról. Idióta szabályok már évek óta, gyári csapatok elkergetése (lsd. Honda, BMW, Toyota, s most már állítólag a Renault is), eszméletlen pénzek benyelése – nem is értem, hogy ezt így miért tűrik el a csapatok. És még ezek a bűnronda kocsik is, amik inkább gusztustalanok, mint amennyivel jobbak (és kb. minden futamon volt elsőszárny sérülés).
Összességében jó évad volt, és a fura pilótamozgások miatt nem hiszem, hogy jövőre is hasonlóan jó lesz. De az biztos, hogy +3 csapat és +1-2 futam érdekesebbé teheti az F1-et, erre várok már régóta, végre meglépte Ecclestone. De majd meglátjuk – március 14-én kezdünk!
No de a NASCAR szezon még tart, eddig izgalmasabb volt, de megeshet, hogy hasonlóan egyértelmű lesz a vége. Majd talán arról is írok hamarosan.

Felemás volt ez az idény szerintem. Ment a nagy kavarás már az elején a KERS-szel, az év elején iszonyú nagy hátrányt jelentett, a végén meg hiába volt gyorsabb a pálya 90%-án egy sima autó, az egyenesben el tudott tőle húzni a KERS-es (pl. belga nagydíjon Raikkonen és Fisichella).
De ez volt talán az első olyan idény mióta nézem az F1-et (1997-óta), hogy nem volt olyan vb-címért harcoló pilóta, akit utáltam volna. Én ugyanúgy örültem Button sikerének, mint ahogyan örültem volna Barichellóénak, vagy Vettelének.
KERS nem rossz ötlet, de ebben a formában tényleg elcseszett volt.
Ha normálisan alkalmaznák (minden csapat, műszakilag megbízatóbb eszközt), én örülnék neki.