Nagyjából ugyanazt érzem, mint a HIMYM esetében, de itt egy évaddal előrébb járunk, ami csak felerősíti ezt.
Ergo még mindig jó, de már nem az igazi – ott van pl. a Celia történetvonal, ami úgy felesleges, ahogy van – és még nem is túl mulatságos. És azért a többi sem egetrengető – bár tény, hogy ez alatt a két rész alatt még nem is történt sok minden, amivel eget lehetne rengetni. Viszont legalább felfordult megint minden a feje tetejére, most már 4-5 szálon mozgunk, ami néhol túlontúl is kusza – de legalább általában mókás, főleg az elsőn nevettem jókat.
Remélem, hogy relatív hamar lezajlik ez a szétválós dolog, addig is talán Doug és Andy elviszi a hátán az egészet. Évadnyitásnak kicsit gyenge, de nem veszett még minden, azért még kellemes darab.



Az első két rész nekem se jött be annyira, de a 3-4-5 már picit visszaidézett a korábbi évadokból szerencsére.