Mongol (Mongol, 2007)

Kb. egy éve szeretném megnézni, végre sikerült. Meglehetősen ütős film Dzsingisz kán életéről, vagyis annal első feléről/harmadáról – kazah-mongol-orosz-német koprodukció (japán, kínai, mongol főszereplőkkel :)
Sok mindent ki lehetne emelni: több iszonyat látványos csatajelenet van (ügyesen használták a CGI-t is), részletes karakterrajzok, monumentális sztori kellően adagolt szerelmi szállal, jó színészekkel – abszolút megérdemelt az Oscar-jelölés, szerintem jobb is, mint a nyertes osztrák film (bár szvsz kb. épp az volt a leggyengébb az 5-ös mezőnyből, de az is nagyszerű). Történelmileg nagyjából korrekt a film, bár kicsit túl magasztos megvilágításba helyezi Temudjin-t (Dzsingisz kán), és egy kis misztikus utóízt is belefőztek a készítők, szerintem az előnyére – mondjuk ki, na: ez a kazah 300 :)
Aki szereti a közép-ázsiai filmeket (öh, ja, gondolom sokan vannak :), vagy a történelmi filmeket kis fantasy beütéssel, annak must see. Szerencsére anyagilag is nyereséges volt, úgyhogy jön a folytatás (sajna csak 2010-ben), én már nagyon várom.

9/10, fix újranézős, 2 óra+os hossza ellenére is

(egy év alatt sikerült megnézni az öt Oscar-jelöltet, a shortlist másik négy filmjéből meg még mindig csak egyet láttam sajna, és még az ideiekkel se állok jól…)

About oscee

Bloggazda.
This entry posted in Film, Kelet, Vélemény. Entry Tags: , , , , , , , , , , , Bookmark the permalink. 

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>