Oscee-blog

Jól megmondom!

Születésnapos post

| 4 Comments

Csak mert szokásom megemlékezni a kedvencek születésének évfordulójáról, közben néha elcsodálkozva, hogy “jé, ő ilyen öreg?” :) Ma ugyanis több általam kedvelt “celeb” (mondtam már, hogy utálom ezt a hunglish szót?) ünnepli születésnapját.
Először is a jócsaj címkét kiérdemelt színésznő, Rachel Nichols, aki ma lett kerek 28. Bár még csak a The Inside című szomorú véget ért sorozatban láttam (mármint nem a sztori volt szomorú, hanem a sorozat műsorról levétele :). De van ez az új filmje, a P2, ahol karácsonykol jól megterrorizálja egy pszichopata, meg a másik, a Tom Hanks-es, Julia Roberts-es Afganisztános film, mindkettőt tervezem megnézni a közeljövőben.
Aztán itt van az inkább jó színész, sőt mitöbb jó rendező kanadai Sarah Polley, akit már jó pár elsőfilmes- és rendezői díjjal megszórtak idén, ő egyel több, azaz 29 éves lett a mai nappal. Nekem is nagyon tetszett az Away from Her c. filmje, de annó a Mi vida sin mi-béli alakítása méginkább.
Hogy még ezzel se teljünk be, szintén ma ünnepel Michelle Forbes, a 24 második évadjának Lynn Kresge-je, aholis eszement jót alakított (igen, már végignéztem az évadot, csak nem írtam meg), azóta meg játszott Prison Break-ben, Battlestar Galacticában (hülye frizurával), de pl. az új Half Life epizódok szinkrongárdájában is feltűnt (nem játszottam egyikkel sem…). Ő ma töltötte be a 42-t.
És hogy az erősebbik nem felé is kikacsintsunk, ma 61 éves David Bowie, aki eléggé kiöregedett már a rockszakmából, így alkalomadtán színészetre adja a fejét. De pl. a Prestige-ben jó volt Nikola Tesla szerepében. És ma lenne 72 éves Elvis Presley, ő ’77 nyarán hunyt el. Ma biztos megszaporodott a seggrefeszülős flittergatyás félrenyalthajú rocky-arcok száma az utcákon, jelzem, én nem votam köztük…

A képekhez szokás szerint a továbbra katt, szépen egymás után vannak, remélem kitalálható, hogy melyikük kicsoda :) Michelle Forbes-ról nagyfelbontású képet lehetetlen vadászni, szal maradtak ezek…


Author: Oszkár Józsa

Bloggazda. Informatikus, lázadó, álmodozó, fáradt. A blog mellett a twitteren is koptatja a száját.

4 Comments

  1. És hol a király? ;-)

  2. Az az igazság, hogy mire ezeket is le-, feltöltögettem, méreteztem, html-ezgettem, rájöttem, hogy kettejükről is elég lesz képet rakni, mert már a tököm ki volt vele (bár tapasztalatom szerint kézzel még mindig gyorsabban megcsinálom a linkelgetéseket HTML-ben, mint a blogmotor editorjával).

    Különben is nézegesd a csajokat. Vagy előszedek neked egy részeg, ráncos David Bowie képet, és azzal kell kelned-feküdnöd :P

  3. Ó jaj! Ó jaj! Nézegetem én, nézegetem, jujj, de tetszik, de kussolok, jaj nekem…

    u.i.: Ki az a David Bowie?

  4. 80-as évek egyik fenegyereke, dolgozott Iggy Pop-tól Queen-ig sokmindenkivel. Azóta meg összevissza stílusokkal is próbálkozik… Ő énekelte, pl. hogy “I know when to stay in, and when to go out. Get things done!”, meg mondta magáról, hogy “I’m an instant star. Just add water and stir.”
    Itt van a Wikilapja.

Írd a dobozba és kattints