Oscee-blog

Döcög a szekér, ki tudja hol áll meg.

2012. január 18.
by oscee
0 comments

Zenehallgatási statisztikáim – 2011

Lecsóba is csapnék, a top album és top előadó listám így alakult az előző évben:

Igen, puhulok, Katy Perry és Avril Lavigne az éves listán :) Az új Hollywood Undead album meg ennyire tetszett, talán augusztusban hallottam először, az év hátralevő részében elég sokat hallgattam, mint a mellékelt ábra mutatja. Daft Punk meg kb. csak azért került fel a listára, mert a Tron: Legacy OST albumán nagyon sok szám van.

De mert statisztika-freak vagyok, ne álljunk meg csak egy-egy puritán listánál. Itt egy idővonal, ami azt mutatja, tavasszal milyen sok zenét hallgattam néha, valamint hogy nyáron néha meg napokig semmit:

Ez pedig azt a logikus tényt mutatja, hogy hétvégén több zenét hallgatok délutánonként, mint hétköznap és vice versa:

Ezen az érdekes diagramon pedig azt látjuk, hogy a top40 előadóm alapján leginkább egy 22 éves, inkább nő, mint férfi zenehallgató ízlésével rendelkezek:

 

Jól látszik, hogy a férfiasságomat a Metallica, a magyar (=ír) kocsmazene, egy szabadúszó elektronikus zenész és a belarusz keményrock menti meg. És ha már műfajoknál járunk, az meg így alakult:

Meglátjuk mit hoz 2012 – 2011-ben minden valószínűség szerint jóval kevesebb albumot hallgattam meg, mint mondjuk 2009-ben, számszerű adatot nem tudok ugyanis ezt a listát egy darabig szorgosan frissítettem, aztán tavaly év elején leálltam vele. De idén ismét fogom. Vagy nem.

Az biztos, hogy a last.fm előfizetés egy dicséretes tett volt még valamikor márciusban, havi 3 dolcsiért olyan előadókat hallgathatok, akik fixen tetszeni fognak és ezt leszámítva soha nem is hallanék róluk. Mielőtt előfizettem volna, 7-800 különböző előadótól hallgattam zenéket (~4 év alatt), hamarosan ez a szám átlépi az 1800-at. Lájk.

2012. január 18.
by oscee
0 comments

ELTE Filmnap 2011

Avagy ELTE 24 órás filmmaraton, vagy mi is a hivatalos neve. Ez volt a második ilyen rendezvény – tavaly tavalyelőtt már írtam róla, mikor is az ELTE filmszakos pajtások szívtak valamit és kitalálták, hogy nézzünk filmeket 24 órán át. Az ilyen hatökrök meg mint én, meg simán vehetők hasonló eszement dolgokra, nem is csak azért mert 2500 pénzért 12 filmet nézhet meg az ember, hanem mert egyfajta erő- és kitartáspróba ez, aka. a szegény ember el caminoja.

A 2010-es szuperhősös téma után ezúttal a sci-fik voltak terítéken, ami szintén jó választás olyan szempontból, hogy pörgős, látványos filmek, amik képesek ébren tartani az embereket, és azért volt pár jó cím is a műfajban az elmúlt pár évben (ahogy pár minősíthetetlen szemét is, természetesen).

És ezúttal egy csomó újdonság is volt számomra, a legutóbbi 1-gyel ellentétben ezúttal 5 “új” filmet láttam kettőt meg már amúgy is régóta újra akartam nézni. A filmek időrendi sorrendben (a dőlteket már nem először láttam):

  • Womb (Méh) – 8/10
  • Predators (Ragadozók) – 4/10
  • Wall-E – 8/10
  • 9 – 7/10 
  • Moon (Hold) – 9/10
  • Source Code (Forráskód) – 7/10
  • Children of Men (Az ember gyermeke) – 10/10
  • Splice (Hibrid) – 3/10 (<- elsőre is szar volt, de másodjára, hajnalban, álmosan – JAJ)
  • Paul – 7/10
  • Super 8 – 4/10
  • Star Trek – 4/10 (<- elsőre még úgy-ahogy élveztem ezt a filmet, de így reggeli órában 20+ ébrenlét után életem egyik legrosszabb filmélménye lett belőle)
  • Rise of the Planet of the Apes (A majmok bolygója: Lázadás) – 5/10

(amiről még nem született bejegyzés, talán később fog és akkor majd idelinkelődik vala)

Konklúziónak pedig annyit, hogy nagyon élveztem (oké: konkrétan szenvedtem és átkoztam már a végét, de így pár hét után már megszépül, mint ahogy a nyertes boxoló sebei is begyógyulnak). De ettől függetlenül, harmadjára nem biztos, hogy nekiugranék. 12-16 óra még kellemes jó filmekből, de 24 óra itt-ott szar filmekkel már eléggé szenvedős, nem is beszélve, hogy úgy szétcseszi az ember idő- és más érzékeit, hogy arról fiziológiai tanulmányt lehetne írni…

2012. január 9.
by oscee
0 comments

40 filmes december

Ugyan az alábbi bejegyzések többségében még pár hónappal ezelőtti félmondatok bejegyzés formába tuningolt inkarnációi, de a közelmúltban ismét nekiálltam aktívan filmeket nézni, szeptember óta először. Gyorsan meg is próbálkoztam egy ilyen nagy kihívással, miszerint decemberben én biza megnézek 40 filmet. Kezdődött az egész a 2011-es ELTE filmmaratonnal december elején, ami ismét nagy élmény volt, szánok neki egy külön bejegyzést is nemsokára. És gondoltam, ha képes voltam végigülni 12 filmet 1 nap alatt, miért ne próbálnék meg még 38-at megnézni a maradék 3 hétben?

Sajnos azonban a 40 film végül nem jött össze, 36-ig jutottam a klasszikus mozi- és tv filmekből, ha ehhez hozzávesszük a 3 rövidfilmet is, még akkor is csak 39. Sebaj, elkeseredni ezen nem fogok, több filmet láttam decemberben, mint előtte közel fél évig összesen, szóval nem panaszkodom (azt, hogy a vizsgáimból csak egy lett meg decemberben, nem tudom, hogy ennek számlájára írhatom-e…).

Úgyhogy ha már ismét pörög a filmnézés, újra megpróbálkozok ezzel a blogolás témával, ha már ezt is hanyagoltam az elmúlt pár hónapban. (a minap a CSS-en is reszeltem kicsit, mivel frissítéskor elvitte az előzőt a cica)

2012. január 9.
by oscee
0 comments

The Adjustment Bureau (Sorsügynökség, 2011)

Azt mondom, jobb, mint a 2011-es átlag – még régebben láttam, akkor még nem gondoltam volna, hogy ez határozottan a jobb filmek közé fog tartozni az évben (bár azt is hozzá kell tennem, hogy ezzel néhányan nagyon nem értenek egyet :).

Fantasy és sci-fi határmezsgyéjén evickélő thrillerbe öltött szerelmi történet – és egész jól működik ez a kevert stílus. Már az első közös jelenetükben megtetszett a Blunt – Damon páros, bár kiemelkedőt nem alakítanak, de mindketten hozzák az elvárhatót, ami Matt Damon esetén legalább jó. És kimondottan tetszett a New Yorki setting, a nagyvárosi rohangálós, kergetőzős hangulat (hiába, szerelmes vagyok az amcsi metropoliszokba). Az mondjuk tény, hogy a vége felé felpörgő cselekmény kicsit gyenge lábakon áll, és az egésznek van egy tipikus hollywoodi blockbuster mellékíze, de ha ezt nem veszi nagyon rossz néven az ember, akkor biza egy egész élvezetes film. Egy elsőfilmes rendezőtől mindenképp.

7/10

És Matt Damon menő kalapban :)

2012. január 8.
by oscee
0 comments

Tangled (Aranyhaj és a nagy gubanc, 2010)

Valahogy ettől sem voltam elragadtatva, mint a többi hollywoodi animációs filmtől az utóbbi időben – talán nem jó hangulatban néztem meg, vagy csak öregszem én is :) Persze semmi problémám nincs vele amúgy, de csak egy simán kellemes, egyszer élvezettel fogyasztható filmnek tartom, de ennyi.

Ez az egész haj-mizéria nem igazán tetszett, nem csak azért mert összevissza változik Rapunzel hajának hossza a film során, hanem egyszerűen kicsit butusnak tartottam. Az animácó jó, de nem kiemelkedő, csakúgy a szinkronhangok. Pár ügyes poén volt, de ez a néhány hangos nevetés kevés volt ahhoz, hogy teljes mértékben kárpótoljon a nem túlságosan tetsző történetért. Főleg, mert azt a pár poénos jelenetet leszámítva a maradékot inkább közömbösnek mondanám.

Ugyanakkor a műfaj rajongói és/vagy a kisgyerekek valószínűleg élvezik, nekem valahogy nem nyerte el túlságosan a tetszésemet.

6/10 

2012. január 7.
by oscee
2 Comments

Paul (Paul, 2011)

Kellemes vígjáték, kis geek kikacsintással – már kétszer is volt szerencsém hozzá moziban, pedig _annyira_ azért nem nagyszerű.

Alapvetően én nagyon csípem a Pegg – Frost komédiákat és Greg Mottola rendező előző filmje, a Superbad is kellemes, pozitív csalódás volt számomra. És pont jól illeszkedik ebbe a sorba a Paul is, semmi kiemelkedő, egy kicsit bugyuta, ámde ötletes és vicces sztori egy laza földönkívüliről – közönséggel együtt nézve végig nagyokat nevettem rajta. A filmes utalások és cameok meg csak emelik a fényét és Seth Rogen is nagyon jó munkát végzett Paul szinkronjával (információim szerint a szinkron meglehetősen gyenge lett, kerüljétek).

Ha leszűkítjük a nem-animációs sci-fi vígjátékok köreére, akkor évek óta a legjobb. Nem mintha sok értelmes cím lett volna ebben a műfajban mostanában…

7/10

2012. január 4.
by oscee
0 comments

The Smurfs (Hupikék törpikék, 2011)

Holy shit, bele-beletekertem, de így is kínszenvedés volt. Ez kéremszépen a filmgyártás legalja és a legrosszabb, hogy mindezt gyerekeknek próbálják eladni.

Én kitenném rá a 16-os karikát, a fiatalok szellemi károsodását elkerülendő. Kb. akkora merénylet az eredeti ellen, mint a Kis Vuk a Vuk ellen. Azt hiszem bele se kell mennem, hogy mekkora őrületes ökörségeket és logikai buktákat okoz, hogy összemossák a törpök világát a valósággal (oh, Hókuszpók New York utcáin, te jó ég!). A történet meg eleve röhejes, a színészek gyalázatosak, akár egy fadarabot is animálhattak volna a helyükre – szégyen rád, Neil Patrick Harris, ennyire nem aljasodhatsz le, csak hogy nagy vászonra kerülj! (abba már bele se merek gondolni, hogy Katy Perry miért vállalhatta el Törpilla szinkronhangját)

De mit is vártam egy rendezőtől, akinek a legjobb filmje a Gagyi Mami (gyakorlatilag Hollywood Sas Tamása a fazon)…

1/10

ps.: Peyo, én kérek elnézést, hogy ilyen szemétre ráírták a neved!

ColdFishPoster

2012. január 3.
by oscee
0 comments

冷たい熱帯魚 (Tsumetai Nettaigyo, Cold Fish, Hideghal, 2010)

Talán a legbetegebb film, amit 2011 során láttam (még korábban), igazi, véres, trancsírozós japán horror. Az biztos, hogy nem gyenge gyomrúaknak és/vagy idegzetűeknek szánt darab, nem csak a meglehetősen explicit módon bemutatott pár vérengzés hanem a hátborzongatóan nagyszerűen felépített sorozatgyilkossá váló karakterfejlődés miatt is. Részben itt nyugszik a film nagyszerűsége: főhősünk aprólékosan kidolgozott, alapvetően átlagos figura, akiből teljesen hihető módon tör elő a gyilkolni vágyó állat.

Az biztos, hogy ha a történet miatt nem is (nem mintha abban bármi kivetnivalót találtam volna), a vizuális tartalom miatt élénken megmarad a nézőben ez a film, a moziban érezhető volt a feszültség, de a közönség alapvetően hősiesen bírta gyomorral. Persze könnyen találhatunk filmet, amiben több a belsőség, több vér folyik, és sokkal nagyobb a percenként levágott végtagok száma, de épp az adja a film zsenialitását, hogy az agyatlan darabolás helyett hihető, hátborzongató naturalizmussal mutatja be főhősünket.

Kimondottan ajánlott a téma kedvelői számára!

8/10 

(ps.:  igen, jó japán horrorhoz méltóan pár ütős poént is sikerült elhelyezni benne! :)

2011. december 31.
by oscee
0 comments

Tucker & Dale vs Evil (Trancsírák, 2010)

Bizony, Trancsírák lett a magyar címe – pár napja, nagy soká’ nálunk is moziba került, és a Guard után megint siránkozhatok az übergagyi magyar cím miatt. És a legdruvább, hogy erre a filmre címpályázatot írtak ki, és sikerült ezt kiválasztani a temérdek ötletből. Gratula!

Sebaj, a film ettől még iszonyú jó! Zombieland óta talán az első valamirevaló horrorparódia / horrorvígjáték, viszont a Shaun of the Dead szintjét ezúttal sem sikerült megütni, de olyan zseniálisan telibetalálja a parodizált műfaj (az utóbbi ~1,5 évtized trancsírhorrorjai) hülyeségeit, hogy az epic. És az a durva, hogy ilyen kontextusban tök jól működnek ezek a darabolóshorror klisék, a legtöbb slasher szemét se vehető komolyabban mint ez, ez meg legalább már eleve vicces ezzel a két tökkelütött főszereplővel.

Nagyszerű darab!

8/10

(ps.: amúgy kanadai filmként USÁban is idén ősszel került csak moziba, tavaly csak 1-2 filmfesztiválon vetítették. És végül elképesztő csúnyán szerepelt a tengerentúli pénztáraknál)